Nehéz elkezdeni valahol. Annyi minden történik, annyi mindenre gondolok. Az én történetem pár hónapokkal ezelőtt kezdődött, ezen év elején. Akkor lezárul életem egy nagyon fontos és hosszú fejezete. Nem volt se egyszerű, se könnyű. Sőt, egyedül nem is ment volna. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy elég volt, kiszállok. Valami azonban itt tartott. Hogy ez egy felsőbb hatalom volt, nevezzük is bárhogy, vagy csupán a véletlen műve...? Talán sose derül ki. Az eredmény viszont látható. Itt vagyok.
Történt aztán egyszer, mikor is eljutottam oda: segítség kell. Ez volt az utolsó dolog, úgy éreztem, az utolsó lehetőség. Ha így sem megy, akkor továbblépek egy magasabb szintre. Vagy lejjebb. Ezt senki se tudja. Itt a vad Keleten azonban nem egyszerű az ilyen dolog. A társadalom még nincs erre felkészülve. Az asztal másik oldalán ülő emberre úgy tekintenek, mint egy kuruzslóra, egy rég letűnt kor sámánjára. Aki pedig odamegy segítséget kérni, az pusztán bolond. Nekem itt ez már nem számított. Elmeséltem sok mindent, variálás, sarkítás nélkül. Nem volt vesztenivalóm. Sokat beszéltem, nagyon sokat. Ott az lett a végszó, hogy nem elég beszélni a dolgokról, segítségül kell hívni kevésbé mágikus, ámbár rendkívül hatékony szert. Számítottam rá, így aztán nem is volt nagy meglepődés. Beszereztem, amit kellet, majd a megbeszélt módon elkezdtem használni. Nehéz volt a kezdet, hisz oly sok mellékhatást véltem felfedezni. Viszont továbbra is kitartottam az elhatározásom mellett. Végigcsinálom, aztán ha nem megy, majd kiszállok utána.
Hamar hozzászoktam a változott életmódhoz. Eldöntöttem azt is, hogy felteszek mindent egyre: testileg is összeszedem magam. Jelenleg ez a folyamat még tart, de elindultam egy úton. Én legalább megtettem. Sok embert látok a környezetemben, akik nem teszik ugyanezt. Pedig oly egyszerű a dolog. Csak el kell kezdeni. Minden utazás az első lépéssel kezdődik, de mint oly sok minden, ez is fejben dől el.
Elindultam az úton, és szépen lassan az önpusztítás démona elhagyott. A nagymértékű alkoholfogyasztás megszűnt, majd szépen lassan, elhatározás nélkül, a dohányzás is alábbhagyott, majd eltűnt az életemből. Ez utóbbi már másodszor. Most viszont kikopott és nem tudatos döntés eredménye lett. Elkezdtem közben keresni is. Ki szeretném az év elején keletkezett űrt tölteni. Viszont nem akartam görcsösen. Jó, ha veszünk egy új bútort, de ha rendetlenség van a lakásban, akkor az új bútor is csak útban lesz. Rendet kell rakni, aztán ha kívánja a környezet, jöhet az újdonság.
Ekkor aztán hirtelen rám mosolygott a szerencse. Egy ismerősöm gyakorlatilag az orrom elé tolta egyik barátnőjét. Mint kiderült, rengeteg bennünk a közös, sőt. Néha az volt az érzésem, mint ha ő én lennék, csak lány kiadásban. Sokszor beszéltük barátokkal, hogy ő 1 a millióból, de aztán úgy éreztem, hogy ő AZ. Nem az egymillióból egy, hanem AZ az egy. Rohamléptekben haladtak a dolgok, hamar elértünk egy szintet. Ekkor viszont elkezdődött a toporgás.
Úgy érzem, ő már egy ideje berendezkedett az egyedüllét világába és most mint ha ebből nem is akarna kiszállni. Néha azt éreztem, hogy igen, ez az, amire mindig is vágytam, néha pedig azt, hogy hagyom az egészet....
