2013.06.22. 12:15

A szombati nap

A vizsga megment, igazából csak formalitás volt, bár erre számítottam én is. Hívott utána, amit ígért is még reggel. Azt viszont, hogy ha már úgy is autózik, megáll-e pár percre, én vetettem fel ismét, neki mint ha meg sem fordult volna a fejében. Persze mivel időben végzett, Méla Béla társaságával mennek víz mellé, ahova én nem vagyok meghívva, jobb, ha én inkább maradok. Utána esetleg talán lehet, hogy rám is jut kis idő, majd jelentkezik. Vajon meg vagyok lepődve?

Ellenben csak hogy ne mindig ilyen kis negatív legyek: beszéltük a héten, hogy vasárnap kimegyek segíteni nekik cseresznyét szedni/befőzni (az ilyen házimunkákat mindig szerettem, mert közben az emberek beszélgetnek). Most is felvetette, hogy mivel holnap otthon lesznek a szülei, meg nekem sincs kimondottan semmi dolgom, akár ki is mehetnék hozzájuk. Ennek azért nagyon örülök, mert egyrészt Ő vetette fel a dolgot, másrészt szeretnék a szüleivel is megismerkedni rendesen. Részletek majd még később.

14:00
Hívott testvérem, hogy este eljönnek, meg igazán hazamehetnék velük. Hát mondom biztos nem, erre meg jön, hogy deee, meg már jó lenne, ha néha hazamennék. Már megvan a vasárnapi programom. Egyébként meg bizony kirepültem a fészekből, szeretnék önállóan is boldogulni. Elhiszem, hogy szükségük lenne támogatásra, csak sajnos az az érzésem már hónapok óta, hogy mikor hazamegyek, rosszabb a kedvem és a hangulatom, annyira lehúznak otthon lelkileg. Erre most nincs szükségem. Élem az életem. Legalábbis szeretném.

22:00
Hazajöttem végül, bár sok reményt nem fűztem hozzá. Ahogy persze gondoltam, be is igazolódott a dolog. Az én boldogságomra senki sem kíváncsi. Amikor elmondtam, hogy én már évek óta próbálom megoldani a helyzetet, akkor én vagyok a rossz. Végighallgattam ismét a történeteket és a nagy ígéreteket. Apám persze semmire se kíváncsi, még csak nem is prezentálja magát egyik előadáson sem. Közben meg nyoma is veszett, elvileg felöltözött, aztán ment valamerre. Biztos fontos dolga volt. Hát menjen, valahogy már nem hat meg a dolog.

Közben Ő meg sehol, nem is értem. Lehet, hogy programot szervezett estére, ha már én úgy is kiestem a képből? Meglepődnék talán?

23:00
Mint kiderült, mégsem ment semerre. Meghallgattam a nagy terveket, kíváncsi leszek.

Ő is előkerült közben, Méla Bélával beszélget még mindig. Velem nem akart találkozni, mert hogy a szüleivel lenne, ahhoz képest pancsizás volt, azóta meg Méla Bélával van. Mik vannak...?

0:45
Most jött az sms, hogy Ő is már otthon van. Érdekes. Bár legalább írt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tistollabol.blog.hu/api/trackback/id/tr705373346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása