2013.06.22. 08:35

Helyzetjelentés szombatra

A mai napra hazautazás volt tervben. Nem vártam különösebben, mert az otthoni helyzet nem vonzz túlzottan. Sok a gond, amit én már évek óta próbáltam megoldani. Sajnos sokszor a pofont is én kaptam miatta, nem mindig csak képletesen. Reggel az állomáson persze jött a meglepetés, hogy nincs vonat, csak busz helyette. Azt nem akartam végigszenvedni, úgyhogy jeleztem az otthoniaknak: mégsem megyek ma. Persze indult a morgolódás, de sajnálom, próbálom az életem rendbe rakni. Nem másét egyelőre, hanem a sajátom.

Ez a változás viszont érdekes fejleményeket hozhat a napnak. Neki is jeleztem, hogy bizony nem megyek haza, itt leszek egész nap. Neki ma van egy vizsgája. Eddig benne volt a pakliban, hogy utána ő Méla Bélával és néhány haverjával lemennek a Velencei-tóra. Ez már alapvetően egy érdekes gondolat volt, mert miért megy Méla Bélával bárhova is, ráadásul nehéz napok idején erre az egyre most ez nem kifogás. Persze nem volt konkrét terv, mert a vizsga befejezésétől függött. Kíváncsi vagyok, hogy én most képbe jövök-e. Igyekszem nem kínálgatni magam, a múltkori gondolatmenetem miatt.

További érdekesség, hogy úgy volt korán jövök vissza otthonról, mert akkor a délutánt lehet együtt tölthetjük. Ez leginkább az Ő szüleinek hazaérkezésétől függ, mivel pár napra elmentek kirándulni, ma érkeznek haza és Ő velük is lenne kicsit, meg az én érkezésem is kérdéses volt. Azzal semmi bajom nincs, hogy Ő a szüleivel is szeretne lenni, sőt... Kimondottan örülök, hogy az ő viszonya a szüleivel nagyságrendekkel jobb, mint az enyém. Ráadásul a szülei is kedvelnek engem és ez a rokonszenv kölcsönös.

Kíváncsian várom, hogy mit hoz a mai nap, én igyekszem nem tolakodó lenni most egy ideig.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tistollabol.blog.hu/api/trackback/id/tr775373081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása